Fontos feltétel még, hogy a generációk között kapcsolatok épüljenek ki és működjenek, valamint létezzen a mikromiliő és a tágabb közösség között bizonyos fokú egyetértés, megfelelés. A család tehát illeszkedjen be környezetébe úgy, hogy közben ne adja fel sajátosságait, egyediségét sem. A Caplan által leírt funkciók sajnos nem mindig működnek kielégítően. A család, mint szervezet, mint támogató rendszer időről időre változik, hogy alkalmazkodjék a külső és belső körülményekhez, mégis jellemzője, hogy külső zavaró hatásokra egységfrontot alkot. Nincs két egyforma család, minden családnak megvannak a sajátos jellegzetességei, szabályai, jellemvonásai. Kényes egyensúlyát sok minden könnyen felboríthatja, például betegség, munkanélküliség, új családtag érkezése, vagy valamely családtag elvesztése, a család bomlása.
Ezen folyamatok, és családi funkciók legfontosabb színtere, és katalizátora a család otthona. A mai világunkra jellemző, hogy mindig, minden felelősséggel járó tevékenységet, így a gyermekek nevelését is a társas lazsálás nevű jelenség lengi körbe. Ez egyfajta feszültség redukció, amely levesz egy adott, felelősséggel járó feladat feszültségét a személy válláról. A gyermeknevelésben ez a fajta társas lazsálás abban valósulhat meg, hogy ezeket a szociális funkciókat, az otthon nevelő, formáló funkcióit átengedjük az iskola, óvoda, a tanítási intézmények részére. Az iskola ugyanakkor napjainkban nem felelős már diákja teljes élettevékenységéért, a család a törvényben deklarált első számú nevelési tényező. Az iskola, melynek megrendelője az állam, kliense a család, mégsem válhat csak szolgáltató intézménnyé, oktatási színtérré, az éppen aktuális társadalmi-gazdasági viszonyok konzerválásának eszközévé (Teleki, 2001).